Pécsi Tudományegyetem

Janus Egyetemi Színház

„Masszív legyen a kátyú”

Nyomtatóbarát változatPDF változat

 

Beszélgetés Keresztesi József íróval új darabjának JESZ-es ősbemutatója kapcsán - fotó a szerzőről: Kris Ćwik // Rolling Eye Photography

 

Júniusban, mint hosszú évek óta, a Jelenkornak színházi száma jelenik meg, benne az új színdarabod szövegével. Medvevár, avagy tragikomédia a pannóniai Janus püspök végső futásáról és elragadtatásáról címmel írtál egy művet a Janus Egyetemi Színház felkérésére. A felkérés és maga a mű az egyetemi alapítás jubileumi évéhez kapcsolódóan valósult meg, az augusztusi ősbemutatóra. Mi volt az első reakciód? A nagybetűs Janus Pannoniusról van szó, egy szinte szentté vált (pécsi) jelképről.

Hát igen, a darab felkérésre született, és magamtól valószínűleg nem jutott volna eszembe, hogy Janusról írjak. De egy pillanatig nem gondolkoztam rajta, hogy vállaljam-e a felkérést, hiszen jól ismerem a JESZ-t, és a színház is tudta, hogy nagyjából mire számíthat tőlem. Azon túl, hogy a darab valamilyen módon kötődjön Janus Pannoniushoz vagy a korához, teljesen szabad kezet kaptam, én pedig igyekeztem ki is használni ezt a tág mozgásteret. Abban már az első pillanattól biztos voltam, hogy hagyományos történelmi drámát nem akarok írni, tehát nem akarom a tradicionális nemzeti sorskérdésre – modernizáció versus nemzeti identitás – építeni a konfliktust. Nem mintha ezt élből hülyeségnek tartanám, de ha ilyen dráma volna a célom, ahhoz talán nem Janus Pannoniust választanám központi alakként.

Abban is biztos voltam, hogy Janus életének a vége felől próbálom meg kibontani a történetet, mondhatnám úgy is, hogy a cím, a Medvevár volt meg legelőször. Itt hal meg, ugye, Janus Pannonius, miközben a kudarcot vallott összeesküvést követően Itália felé menekül. Ennek az összeesküvésnek az okairól, arról, hogy a magyar főurak egy csoportja Janus és a nagybátyja, Vitéz János vezetésével vajon miért is fordult szembe Mátyás királlyal, a legjobb tudomásom szerint nincs egyértelmű, minden mást felülíró magyarázat. Mindenesetre ez a bizonytalanság megint csak nagy mozgásteret biztosított a számomra. Fiktív történelmi tényeket nem illesztettem a darabba, eltekintve persze a legfontosabbtól, miszerint Mátyás király felbukkant volna Medvevárban, és tárgyalást folytatott volna Janus Pannoniussal. Az, hogy Mercurius isten is jelen volt ugyanekkor ugyanitt, simán elképzelhető, az pedig egyszerűen tény, hogy a múzsákat (akik az én darabomban 9 in 1, tehát egyetlen alakban olvadnak össze) Janus hozta el Pannóniába.

A szellemi szituációt mindenesetre szerettem volna tisztán látni. Elég sokat olvastam és jegyzeteltem, kezdve Huszti József klasszikus Janus Pannonius-monográfiáján, egészen a modern történelmi szakirodalomig. Aztán egy ponton rá kellett jönnöm, hogy lassan már nem látom a fától az erdőt, úgyhogy radikálisan meg kell szűrnöm ezt az anyagot, hogy tényleg csak azt használjam fel belőle, ami a dramaturgia szolgálatába állítható. Szóval a munka első szakasza, a történeti tények összegyűjtése és átrostálása valamiféle szorgalmas helyben toporgás volt. Ez viszont aligha spórolható meg, ha történelmi anyaggal dolgozunk.

 

Minden szpojlerezést elkerülendő, a darab igen szórakoztató lett. Én magam is hangosan felröhögtem, ahogy olvastam, közben hallottam és láttam is játszani a JESZ-es szereplőket. Nem először dolgozol az egyetemi színházzal, ez a második darab, amit kifejezetten a társulatunknak írtál. (A Szerelmem, majomúr, avagy nagy esők Londonban, Afrikában volt az első, 2014 júniusában volt a bemutató.) Ez könnyebbé tette az írást, vagy nehezítette a munkát?

Egyértelműen könnyebb volt így. Persze a szereposztást nem tudtam előre, mégis, ismerem a társulatot, dolgoztunk már együtt, úgyhogy ez a helyzet adott valamiféle stabil keretet. Ráadásul annak idején nagyon élveztem a közös munkát Köles Ferivel, a Majomúr rendezőjével és a társulattal. És miután láttam, hogy milyen komoly munka zajlott az első olvasópróbától a főpróbáig, azt hiszem, én voltam az egyetlen, aki végül egyáltalán nem izgult a bemutató előtt. Egyáltalán, szeretek másokkal együtt dolgozni, és nemcsak a Majomúr színpadra állításának az időszaka volt nagy élmény számomra, hanem az is, hogy utána végigkövethettem, hogyan változik egy a színdarab az előadások során, hogyan nyer végső formát a belső szerkezete.

Nyilvánvaló, hogy az előadásra szánt szöveg, szemben azzal, amikor verset vagy esszét ír az ember, nem végeredmény, hanem kiindulási alap. De a munkametódus hasonló: az ember fölépít egy szerkezetet, és ehhez igyekszik hozzáformálni az anyagot. A színpadi mű anyaga persze igen sokrétű: képek, mondatok, szituációk, a hősök a saját akaratukkal és a sajátos személyiségszerkezetükkel, illetve ezeknek a viszonya. Amit, ahogy már említettem, jelen esetben csak tovább bonyolított, hogy egy bizonyos határig a történelmi tényeket is figyelembe vettem.

 

Mennyire „követed”, kíséred a továbbiakban a színházi szövegeidet? Júniusban lesz a Medvevár-olvasópróba, ezen részt veszel? Vagy már most „elengedted” a művet?

Nem engedem el, ahogy a Majomurat sem engedtem el: végig a társulat rendelkezésére fogok állni, hiszen nagyon is elképzelhető, hogy menet közben kell módosítani a szövegkönyvön. Másképp nem is volna sok értelme a dolognak, hiszen itt nem a szöveg integritása a tét, hanem az, hogy a színpadon meggyőzően masszív legyen a kátyú, amibe a derék Janus úr beleragad. Szóval a színpadra állítás időszakában át kell lépnem az író szerepéből az értelmezőébe. Az úgynevezett „írói változat” pedig úgyis olvasható lesz a júniusi Jelenkorban.

  

Azt írtad a minap, hogy „be vagy szorulva az asztalod mögé”. Mit írsz mostanában, min dolgozol?

Tavasz végére nagyon összesűrűsödtek a dolgok. Nem vagyok se hiperaktív, se sztahanovista, csak éppen úgy adódott, hogy több munkám is egyszerre jutott el a végső határidőhöz. A napokban fejezek be egy bábdarabot a Bóbita Bábszínház számára, a címe, Az elveszett szaloncukor, és ősszel fogják bemutatni Halasi Dániel rendezésében. Előtte írtam egy kísérőesszét Karinthy összegyűjtött verseihez, Balogh Máté zeneszerző felkérésre pedig egy gyerekopera-librettót egy régi kínai tanmese alapján (vagy inkább: abból kiindulva), címmel. Nem igazán mese, hanem inkább egy filozofikus-ironikus történet, dialógusokra és kórusokra bontva. Máté most dolgozik a zenén, úgyhogy azért elképzelhető, hogy ennek függvényében még nekem is hozzá kell nyúlnom a szövegkönyvhöz.

Emellett egy budapesti független színház, a Béta Társulat nyáron tervezi bemutatni az első színdarabomat, a Holtszezont. A rendező Trömböczky  Napsugár lesz, aki korábban már készített belőle egy felolvasószínházi előadást. Szemtelenül fiatal és szemtelenül tehetséges emberek, én pedig nagyon hálás vagyok érte, hogy előkaparták ezt a munkát. Azoknak a daraboknak ugyanis, amelyeket a megírásukat követően nem állítanak színpadra, általában a feledés a sorsuk, és Örkény-pályázat meg Vilmos-díj ide vagy oda, valószínűleg a Holtszezonra is ez várt volna.Ezt az – ahogy most már látom – erősen túlírt szöveget meghúztam, és persze itt-ott át is írtam. Ezt nyilván megtehettem volna korábban, saját magamtól is, de mégis kellett hozzá ez a megkeresés, hogy valóban neki is álljak. Úgyhogy hálás örömmel filéztem ki a Holtszezont a Béta Társulat számára (és remélem, konyhakészre).

 

(kérdezett: Rátkai Andrea)

  

 A régi  weboldal megtekintése

 

                                                                                                           .

Támogatóink:                                                                              Kapcsolatok:

Képtalálat a következőre: „emberi erőforrások minisztériuma”             Pécsi Nemzeti Színház