Siker Vilniuszban

Nyomtatóbarát változatPDF változat

 

Társulatunk sikeresen hazaért Vilniuszból, ahol a Nemzetközi Egyetemi Színházi Fórumon vett részt a Kőműves Kelemen c. produkcióval. A litván meghívás a novemberi, JESz által szervezett X. Nemzetközi Egyetemi Színházi Találkozó eredménye, hiszen a Pécsett bemutatkozó vilniuszi egyetem társulata, a ’Palépé’ már ekkor jelezte szándékát, és meg is hívta, a JESZ nonverbális ill. ógörög nyelvű, élő énekhanggal és -efektekkel operáló mozgásszínházi előadását a XVIII. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fórumra. 2002-ben, 15 évvel ezelőtt a Janus Egyetemi Színház már járt Vilniuszban, ezen a fesztiválon.

A pécsi produkció szokatlanul nagy létszáma és a távolság miatt az utazás komoly előkészületeket igényelt, de a projekt sikeresen végződött.

A fórumon három litván, két cseh, az ősszel Pécsett is járt, magyar nyelvű újvidéki produkció, egy spanyol és egy amerikai előadás mellett játszott a Janus Egyetemi Színház társulata május 12-én, péntek este a Litván Nemzeti Dráma Színház stúdiószínházában mintegy 150 néző előtt. Az előadás fergeteges sikert aratott, a mezőnyből kiemelkedve négy díjban is részesült: a két főszereplő, Kuti Gergely és Rab Alexandra (Kőműves Kelemen és felesége szerepének megformálásáért), Kopa Marcell a jós szerepéért („Axis Mundi”), valamint az egész társulat „az őszinte érzelmeket bemutató előadás fenomenális közvetítéséért”.

 

Az előadást ebben az évadban utolsó alkalommal május 18-án játsszuk, 18.00-as kezdettel.

 

A Janus Egyetemi Színház Vilniuszban járt társulata:

 

Kuti Gergely – Kőműves Kelemen

Rab Alexandra – Anna

 

Ágoston Gáspár

Cserdi Zsolt

Dézsi-Kocsis Viktória

Faa Eszter Zsuzsanna

Farkas B. Szabina

Gácsik Dénes Frigyes

Glázer Bálint

Hetesi Júlia Fanni

Inhof Kornél

Kecskész Alexisz

Kopa Marcell

Mach Cseperke Veronika

Mekis Flóra Zsófia

Mészáros Dávid János

Popa Máté

Somogyi Bianka

Szabó Márk József

Szabó Rita

Tóth Benedek Ernő

Zakariás Máté

 

Fehér Zsombor – technikus, hang

Pásztó Renáta – asszisztens

Rátkai Andrea – művészeti titkár, asszisztens

Tolnay Donát – műszaki vezető, fény

 

a produkció további alkotói:

Zene: Moldován Blanka

Díszlettervező: Márton Erika

Dramaturg: Moldován Blanka, Györfi Csaba, Kányádi Szilárd

Mozgás/koreográfia: Györfi Csaba

 

Rendezte: Kányádi Szilárd

  

 A régi  weboldal megtekintése

 

                                                                                                           .

Támogatóink:                                                                              Kapcsolatok:

Képtalálat a következőre: „emberi erőforrások minisztériuma”             Pécsi Nemzeti Színház