A szőnyeg

Rövid ismertetõ:

"A sivatag homokdûnéin gyalogolunk. Elviselhetetlen a hõség, a nap az égbolt legmagasabb pontján áll. Õ elõttem halad kimért és egyenletes léptekkel, de én lemaradok. A szemembe tûzõ nap fényében alakja megsokszorozódik elõttem. Rosszullét környékez. Képtelen vagyok egyetlen további lépést is megtenni. Vezetõm hátrafordul, de arca helyén sikoltó kõmaszkot látok. "Lépj be a tûz körébe" utasít némán. Halálfélelem tölt el, mégis belépek a szõnyeg piros színû területére."

Részlet a szõnyeg meséjébõl

A szõnyeg sivatagi zarándoklatra hív a fekete asszonyok által õrzött rózsakertbe, ahol a rózsák az emberek istenhez vezetõ felismeréseit tartják emlékezetükben. A zarándoklatra vállalkozók vizuális és gondolati látomásokon keresztül merülnek alá a fekete asszonyok világába, egy keleti szõnyeg motívumaiból kirajzolódó valóság egyre mélyebb rétegeibe. A stációkat végigjárva – ahol képek, hangok és interaktív díszletelemek vezetnek minket – összességében személyes élményt kaphatunk egy – mûvészi nyelven átszûrt és egybeszõtt – szufi beavatási útról.

Az elõadás halottak napján külön aktualitással bír, hiszen a szufi filozófiában úgy tartják, hogy aki meghal, az esküvõt köt az örökkévalósággal; zarándoklatunk célja pedig éppen az, hogy eljussunk "egy lélek örökkévalósággal kötött menyegzõjére, mely az emlékezés rózsakertjének közepében megy végbe." Halálunk idejét – istennel történõ egyesülésünket – idézi a szufi kerengõ dervisek rítusa is, melyben a jelmez a halotti leplet s egyben az esküvõi viseletet is jelképezi.