Új arc

Nyomtatóbarát változatPDF változat

 

Rátkai Andrea vagyok, Árvay Dorottya utódja a művészeti titkár munkakörben, üdvözlök mindenkit! Röviden bemutatkozom: a Pécsi Kulturális Központban (Szivárvány Gyermekház tagintézmény) dolgoztam majd’ 11 évet, ezután átigazoltam a Nevkó Művházba (2014-2016), és büszkén kijelenthetem, most itt vagyok, a 20 éves JESZ-nél.

 

A költő után (nagyon) szabadon: Szolnokon születtem (’79) és színházat szerettem. Mióta az eszemet tudom. Sok-sok-sok… színházi közvetítést néztem a tv-ben, és persze élőben Szolnokon (Mucsit még segédszínészként, a nagyon öreg Tolnai Klárit, Törőcsik Mari és Garas Dezső zseniális párosát a 100 év magányban…), majd majd’ mindenkit az egyetemi évek alatt Pesten (ELTE BTK).

 

Magyartanár-bölcsész diplomával, egy picinyke színházelméleti specializációval, pár izgalmas-aktív egyetemi színpados évvel mögöttem, és egy hasznos kulturális menedzser szakmával a zsebemben Pécsre költöztem – páromhoz. Végül szervező és Rátkai (eredeti nevem Finta volt) lettem. Művelődésszervező diplomámat már Pécsett (PTE, akkor még FEEK) szereztem levelezőn, hisz egyre biztosabban tudtam, a szervezés az én igazi területem. Mindig is volt egy egészséges színházi becsípődésem, amit most igazán kiélvezhetek!

 

Még szolnoki gimnazista voltam 1996-ban, amikor a JESZ megalakult, de ahogy 2002-ben Pécsre kerültem, „színházfogyasztóként” természetesen már találkoztam a társulattal.

Hol van még egy ilyen hely Magyarországon, ahol a kőszínházak és az aktív diákszínjátszó élet mellett az egyetemnek is van saját társulata!? Itt?! JESZ, itt.

 

Szeretettel várom helyfoglaló mailjeiket, érdeklődő telefonhívásukat!

Egy igazán ünnepi, tartalmas évet kívánok Önöknek, Magunknak!

  

 A régi  weboldal megtekintése

 

                                                                                                           .

Támogatóink:                                                                              Kapcsolatok:

Képtalálat a következőre: „emberi erőforrások minisztériuma”             Pécsi Nemzeti Színház