Bemutatkozik az új művészeti titkár

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Ifjú korom ellenére régi motoros vagyok a Pécsi Tudományegyetemen. Itt végeztem a magyar-francia szakot, majd egy év kecskeméti kitérő után visszatértem a BTK-ra, ahol a Neveléstudományi Intézetben kezdtem el dolgozni 2008-ban. Itt a tanárképzésben érintett hallgatók és oktatók ügyeit intéztem, és nagyon sokat tanultam arról, hogy is működik egy szervezet, és nevezetesen a PTE. Ezzel párhuzamosan elkezdtem egy fordítóirodának is dolgozni, illetve nyelviskolákban tanítottam franciát.  2014 tavaszán kerültem a Művészeti Karra, először a TO-ra, majd a Kerámia Tanszékre, és mint a Média- és Alkalmazott Művészeti Intézet menedzsere, illetve a tudományos dékánhelyettes személyi asszisztense tevékenykedtem. Itt még többet megtapasztalhattam az egyetem működésmechanizmusából, miközben belekóstoltam a művészek világába. Nagyon inspiráló volt számomra a környezet, ahogy a félév végén „előkerültek” gyönyörű festmények, kerámiák, melyek a szomszédos műtermekben születtek, míg én az adminisztratív háttérmunkát végeztem -miközben hallgattam a szomszéd épület termeiből kiszűrődő zenét, mert a zenészhallgatók közben szorgosan gyakoroltak. Hogy teljes legyen a paletta, gondoltam átjövök ide a szomszédba, és megnézem, hogy működik az egyetemi színház, hogy folynak a színművészek hétköznapjai. A színház voltaképp közelebb áll az eredeti szakterületmhez, az irodalomhoz, s remélem, hogy itt újabb inspirációkat kapok, például további írói-költői munkámhoz is. 2014-ben saját kiadásban megjelent egy könyvem Mi fán terem? –találóskérdések növényekről- címmel, melyet elsősorban óvodásoknak, kisiskolásoknak ajánlok. A megzenésített versikéimet a Röppentő együttes rendszeresen játssza koncertjein. Ja, és e helyütt talán érdemes említést tennem „színházi múltamról” is: Kacsóh Pongrác János Vitézében eljátszottam (és énekeltem, vagyis inkább rikácsoltam) a gonosz mostoha szerepét, bár ez a darab csak egyetlen előadást ért meg. Amit még érdemes tudni rólam, hogy lelkes amatőr kosárlabdázó vagyok, van egy saját szervezésű kosárcsapatom (nagyrészt egyetemi kollégákból), és a hét fénypontja számunka a heti edzés.
Az esti programjaim között ezután gyakrabban szerepel majd színházi előadás, de mostantól nem vendégként követem a JESZ-es darabokat, hanem házigazdaként invitálok mindenkit szeretettel.

Radnai Éva, a JESZ művészeti titkára október 1-jétől.

 A régi  weboldal megtekintése