Eseménynaptár

2023. december 16.

Anyegin - BETELT

Előadás: 

Puskin leghíresebb műve az Anyegin című verses regény, mely két ellentétes karakter szembenállására épül. Míg Lenszkij szenvedélyes életigenlő, Anyegin fagyosan cinikus. Az író szemében mindkét temperamentum önmagában hiábavaló, a megértés csak kommunikációval és a másik meghallgatásával lehetséges. A két férfi története ellentétesen alakul. Míg Lenszkij végzete a vak és viszonzatlan szerelem lesz, Anyegin hideg és távolságtartó marad, elszalasztja élete szerelmét, amit később mélységesen megbán.

Produkciónkban a romantikus szerelem témáját járjuk körül és próbáljuk megfejteni, mi is a lényege. Vak bizalom? Odaadás? Őrület? Egy szerelem történetét követjük hosszú időn át, ahogy változik, elfogadássá érlelődik, önzésből önzetlen szeretetté fejlődik, még akkor is, ha a szerelem beteljesületlen marad.

A regény másik fő témája a művészet szerepe a mindennapi életben. A költői stílus nyomán, amelyben a történet kibontakozik, az olvasó/néző Tatjana nézőpotjával azonosul, aki egyre inkább úgy érzi, Anyegin nem is valós személy, hanem egy romantikus regény főhőse.

 

„Pokol-szülött? Ég küldte le?

Kevély ördög? Vagy angyal-e?

Idegen hóbortok bolondja?

Üres káprázat? Moszkvai,

Ki tud Haroldot játszani?

Divatszavak bő lexikonja?

Utánozó korunk fia?

Talán csak egy paródia?”

 

  • Tatjana, 15. jelenet

Kateřina Quisová - a darab rendezője

Társulatával, a Divadlo Labbal 2022. júniusában volt a JESZ vendége a Janus Festival (Nemzeközi Egyetemi Színházi Találkozó) meghívottjaként.  A pozsonyi színművészeti egyetem (VŠMU) végzőseiből álló csapat Israel Horovitz: Lebensraum című darabját adta. A briliáns előadást látva kértük fel a Katyt, hogy dolgozzon nálunk is rendezőként, és nagy örömünkre elvállalta. A JESZ-ben eddig nem volt példa hasonló nemzetközi produkcióra. 

“Számomra a legnehezebb a próbák során nyilvánvalóan a nyelvi akadály volt. Angolul kommunikáltunk, de a magyar nyelvnek megvan a maga sajátos szemantikája és hangzása. Sokszor nehéz volt, ha nem is lehetetlen egy-egy ötletet vagy szituációt “ráhúzni” a magyar szövegre, mert ami angolul működhet, az magyarul nem biztos, hogy megállja a helyét. Dohy Balázs, a produkció a dramaturgja azonban sokat segített ezeknek a nehézségeknek a megoldásában.”

Zakariás Máté Anyegin szerepében 

A JESZ művészeti vezetője, 2009 óta számtalan fontos szerepet játszott el az egyetemi színházban, 9 előadást rendezett, és ezúttal címszerepet játszik“A színházi nyelv merőben más, mint amit megszoktunk. Mi nagyon szövegcentrikus képzésben részesülünk, talán mondhatom, hogy abban is vagyunk otthon. Ami izgalmas számomra Anyegin szerepében, az a végső állapota, amikor a maga módján először próbál meg tényleg nyitott lenni, és nem felülviselkedni vagy ítélkezni. Felnőtt életünkben nehéz ténylegesen megtartani a nyitottságot.”

Kecskés Alexisz - Lenszkij szerepében

2013-ban lett a JESZ társulatának tagja. Elvégezte a Kaposvári Egyetemi színművész szakát és 2022-ben a Pécsi Nemzeti Színházba szerződött. 

Hollósi Orsolya - Olga szerepében

Orsit hosszú évek óta láthatja a JESZ közönsége jobbnál jobb szerepekben (ha csak az utóbbi pár évet nézzük: A Schroffenstein család, Az arab éjszaka, Szakadék, A mizantróp…)  

Az általa játszott Olgáról  annyit árult el, hogy nem egy szövegcentrikus szerep, rövid és tömör pillanatokból, villanásnyi jelenetekből áll össze az ív, amit a karakter bejár. Az elején látunk egy egyszerű, földhözragadt, kicsit butuska lányt, de egy ponton megértjük, mi az, amit őt mozgatja, amit ő képvisel, és lehet vele azonosulni. A végén egy sokkal érettebb személyiség körvonalai rajzolódnak ki.  

Gellért Dorottya - Tatjana szerepében

Dorka az SZFE végzős hallgatója Novák Eszter és Selmeczi György színművész zenés osztályában. 

Kuti Letícia - látványtervező

Tícia több JESZ-es produkció látványtervezője volt, ezúttal is őt kértük fel. Mint mondta, nagyon izgalmas feladat megidézni egy régebbi kort.  A 19. század eleji Oroszországban, ahol a történet játszódik, az arisztokráciának nagyon kötött életrendje volt. Szigorú szabályok vonatkoztak arra, hogy adott társadalmi eseményen hogyan jelenhet meg és hogy viselkedhet egy férfi és egy nő. A lányos házak komoly várakozással néztek a báli szezon elé, hogy kiházasítsák az eladósorban levő hajadonokat, a reménybeli vőlegények pedig egyre-mása kapták a meghívókat délutáni teákra. Egy-egy kiállításmegnyitó is jó alkalom volt arra, hogy az előkelő társadalmi réteg tagjai találkozhassanak. Ezeket a helyszíneket próbáljuk megidézni, és a jelmezek is nagyjából a korabeli sziluetteket követik. A történet elemeltségét és stilizáltságát a vetített animáció adja, melyet a Médiatudományi Tanszék hallgatói alkottak. A látvány központi motívuma a korabeli levelezési kultúra, és a mű leghíresebb részlete: Tatjan levele.

 

Esemény dátum: 
2023. december 16, szombat - 19:00 - 20:30
Helyszín: 
Pécs, Zsolnay Vilmos utca 16. (Zsolnay Kulturális Negyed)
Az előadásra hely foglalható?: 
Nem

  

 A régi  weboldal megtekintése

 

                                                                                                           .

Támogatóink:                                                                              Kapcsolatok:

Képtalálat a következőre: „emberi erőforrások minisztériuma”             Pécsi Nemzeti Színház