Évadnyitó 2020/21

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Kedves Közönségünk!

 

A tavaszi kényszerű bezárás után szeptemberben újra megnyitjuk színházunkat!

Az évadot egy befogadott előadással kezdjük, a Hágen Mozgásműhely Láthatatlan nő c. ősbemutatójára már minden jegy elkelt.

Trianon 100 éves évfordulóján, júniusban nem tudtuk játszani a Kezembe temetem forró arcomat című dokumentumjátékot, de szeptemberben ezzel a saját előadással indítunk.

Az elmúlt évadban nagy érdeklődés övezte a februárban bemutatott Biztonsági sáv-ot is, most újra láthatja a közönség, és szeptember folyamán több pécsi és baranyai szakiskolába is elvisszük egy drámapedagógiai program keretében. A szintén érzékeny, szociális témát is érintő Philoktétész előadásunk is újra színpadra kerül.

A nyár folyamán társulatunk szorgalmasan próbált, és októberre tervezzük egy kortárs német szerző Az arab éjszaka című darabjának bemutatóját, melyet az SZFE friss diplomás rendezője, Tárnoki Márk állított színpadra. Ezt az elődadást szeretnénk bemutatni ősszel a Debreceni Egyetemi Színházi Találkozón is.

Megkezdte a munkát az új egyetemista társulat, augusztus utolsó hetében tréninggel készülnek, majd Zakariás Máté vezetésével az egyetem Pécsre költözésének 100 évfordulójának apropóján 2021-ben „Magammal viszem – 1921 ” munkacímmel közösségi színházi előadással mutatkozik be a nagyközönség előtt.

 

Bár a szigorú megszorítások feloldásra kerültek, a járványügyi helyzetre való tekintettel fokozott óvatossággal kezdjük meg működésünket!

Előadásainkra létszámkorláttal fogadjuk a regisztrációkat, betartva az ajánlott távolságtartást.

Kézfertőtlenítés az előtérben biztosított, és kérjük, hogy az épületbe és a színházterembe lépve maszkot viseljenek!

Ha a betegség bármilyen tünetét észlelik magukon, programokra, közösségbe ne menjenek!

 

A JESZ vezetése

 

 A régi  weboldal megtekintése