Mielőtt beütött a karantén, a JESZ színpadán a közönség utoljára a „Kezembe temetem forró arcomat” c. darabot láthatta. Alcíme: pillanatok 100 évvel ezelőttről. Praktikusan mi egymás között csak 100 év-ként emlegettük, s kezdetben nem is sejtettük, több lesz ez számunkra mint a „soron következő bemutató” és több, mint színházi nyelven megfogalmazott jubileumi megemlékezés. Először is Trianonról, hisz a produkció elkészítésének apropóját a hírhedt békeszereződés adta. De félre a politikával! Mi kezdettől arra voltunk kíváncsiak, hogy érintették a száz évvel ezelőtti események – a háború és az azt követő időszak, a határok átrendezése – a hétköznapok embereit. Az embert.
Aki már megélte életében, hogy munkahelyéről igaztalanul kirúgták, akivel szakítottak, hirtelen veszítette el közeli hozzátartozóját, az zsigereiben átéli mindazt, amit a színpadon lát. Aki elveszítette vagyonát /bedőlt a hitele/ és a nulláról kellett újrakezdenie, vagy jobb élet reményében új helyen, családtagoktól és ismerősöktől távol kellett megvetnie a lábát, mind ismeri a sikító hangot, mely az egyik szereplő szájából visszhangik felé a színpadról: „Nem bírom felfogni ésszel, hogy ilyen hirtelen egyszerre mindennek vége lehessen…” Ismeri, mert ugyanúgy kifakadt belőle, akár hangosan mondta ki, akár csak némán, önmagában.
 A fennmaradt hivatalos és magándokumentumok, melyek a produkció alapjául szolgáltak, arról tanúskodnak, hogy van, ami azóta sem változott.
Vegyük például a főváros vs. vidék kérdést: „A mai kis Magyarországban túlprodukció van és lesz diplomás emberben. Nehéz lesz a diplomával megélni, miért is még nagyobb lesz a csődület Budapestre. Nagy ott a vetélkedés, tülekedés most már, s idővel még nagyobb lesz. Kellemesebb ezért egy vidéki városban élni, s könnyebb is, mint a fővárosban.” – mondja a száz évvel ezelőtt élt nagybácsi az ügyvédi pályára készülő unokaöccsének, s lehet aztán ezen még ma is vitatkozni.
Vagy ott van például az iskola. Akkor is, most is, a politika kemény kézzel próbálta kézben tartani az oktatást, a jövő generációjának nevelését. Egy fennmaradt jegyzőkönvv tanúsága szerint a nyitrai fiúiskolában lezajlott rendkívüli tantestületi értekezleten keményen egymásnak feszül a Csehszlovák államhatalom és a tanítók (és háttérben a tanulók) érdeke. Sőt, az is felszínre kerül, milyen ellentétes nézetek feszülnek a „kedves kollégák”, a tantestület tagjai között. Nagyon ismerősnek tűnik a helyzet ma is: a politikai döntéshozók rendelettel próbálják meghatározni az iskolában zajló élet mindennapjait, miközben nincsenek tisztában azzal, hogy az érintett szereplők milyen nyelvet is beszélnek…
Akkor is, ma is, a dalszövegek, a „slágerek” jól hangzó címei érzékletes / stilizált képekben fogalmazzák meg az aktuális mindennapok lenyomatát: „Puskából a keresztfája / Kard és rózsa”. S amíg a „világhírű lemezújdonságok” dalai kisimítják a háborgó lelket, addig a Diana arcápoló termékek „kisimítáják a ráncokat, eltüntetik a májfoltokat és pattanásokat”, stb. Hiába, az ember hiú, és legyen bár félkarú, nincstelen és tüdőbeteg, fontos a külcsín, a látszat, s a szépségipar ezt azóta is kihasználja. A reklámok száz év óta nem sokat változtak. Ugye milyen ismerősen cseng? „A bőrt bársonypuhává és hamvasan üdévé varázsolja, használatát beható tudományos vizsgálatok alapján a legjobban ajánlhatjuk!” Természetesen mindezt óriási akció kertében, előrebocsátva a házhozszállítás lehetőségét: „Próbadoboz gyönyörű csomagolásban, CSAK 75 korona! Ahol nem kapható, oda postán küld a főraktár!” A reklámipar azóta is tartja a frontot, és gyönyörű nők lefegyverző bájaikkal próbálják belénk szuggerálni, hogy VÁSÁROLNI KELL! Nade, félre a fegyverekkel, mert ha épp nincs is háború, akkor ott vannak a betegségek… Mint ahogy egy másik reklámból megtudhatjuk, már abban az időben is voltak olyanok, akik ismerték mindennemű kórnak garanciális gyógymódját, és ezt nagylelkűen meg is osztották a szélesebb közönséggel: „…Van rheumája, köszvénye, ischi- ása, idegfájdalmai? Bántják az ideggyengeség ezernyi panaszai? Minden esetben kérje ingyen és bérmentve a »Modern villamos gyógymódról« szóló könyvet. Ingyen küldi az Elektro Vitalizer orvosi rendelő intézet” (a felsorolt betegségek listáját terjedelmi korlátok miatt nem közölhetjük).
Da ami a legfontosabb! Ahogy abban az időben, úgy manapság is, félre kell tenni minden egyéb egészségügyi panaszt, ha itt a pusztító járvány! A fent említett, bizonytalan időre való bezárás előtti utolsó JESZ-előadáson, mikor már Magyarországon is mindenki tűkön ült a kialakult helyzet miatt és vártuk a rendelkezéseket a korlátozásokról, a nézők akaratlanul is felhördültek e mondatok hallatán: „Itt, Zágrábban is becsukták az összes iskolákat, mert a járvány terjed, egyre terjed, s orvossága nincsen.” A helységnevek és kórok tetszés és aktualitás szerint behelyettesíthetők, de reméljük, ezúttal a történet nem így folytatódik: „Az egész országban pusztít a spanyol láz. Megtámadja a fiatal, 10–30 év közötti életeket, s néhány nap alatt végez velük. Meghalt száz meg száz fiatal leány, fiatal házaspár. Felér a halál a mi ablakunkig. Bevigyorog rajta sötét csontos arca, s az emberek arcán elsápad a halálfélelem.”
 

Mi itt ma, otthonainkba húzódva nem félünk. Higgadtan várakozunk. Várjuk, hogy ennek a rendkívüli állapotnak vége legyen, és ha elült a vész, visszatérjünk a rendes kerékvágásba. Addig is, beszélgessünk a nagyszülőkkel, akikre vigyáznunk kell, idézzünk fel együtt régi emlékeket, idézzük fel az elmúlt időket, talán némi tanulságul szolgálnak. S ne feledjük, a színházi emberek közben a színfalak mögött dolgoznak, készülnek a következő produkciókra, a színészek alig várják, hogy újra színpadra léphessenek. A JESZ pedig nagy szeretettel várja majd előadásaira kedves nézőit, amikor újra megnyílhatnak a kapuk.
Pécs, 2020. 03. 23.