Visky darabjával a pécsi közönség felolvasószínházi formában 2009-ben már találkozhatott, a Pécsi Nemzeti Színház pedig Füsti Molnár Éva rendezésében és előadásában 2024-ben mutatta be a Júlia – párbeszéd a szerelemről című monodrámáját. Mondhatjuk tehát, hogy a szerzőnek van színházi múltja és ismertsége errefelé, az pedig kifejezetten szimpatikus, hogy a JESZ alkotói is figyelnek arra, hogy a klasszikusok mellett a kortárs magyar dráma is lehetőséghez jusson a pécsi színpadokon.

A Tirami sú 2006-ban egy másik Visky-monológ társaságában a Koinónia Kiadó gondozásában önálló szövegként is megjelent, ám Nagy Henrik rendezése (az előadás címének dacára) a teljes drámával dolgozik (a Tirami súra támaszkodó Megöltem az anyámat 2009-ben jelent meg). Hogy miért éppen a Tiramisu Café (vagy esetleg a „dobj fel” nevű olasz édesség) kerül az előadás középpontjába, az a néző számára nem feltétlenül derül ki, csak sejteni lehet, hogy az ok talán a helyek szimbolikájában keresendő.

Az epizódokból, töredékekből megismert történet Bernadett, az 1980-as években egy romániai árvaházban nevelkedett lány, és barátja, lelki társa, Csipesz dialógusaiból áll össze. Bernadett félcigány árva, aki miután elhagyja a gyermekotthont, megpróbálja felkutatni a gyökereit és ezáltal megfogalmazni, felépíteni önmagát, ami múlt híján nem kevés nehézségbe ütközik. Ennek a folyamatnak a kulcsmotívuma a szülőanyjával való találkozás, akit rituálisan meg kell gyilkolnia ahhoz, hogy továbbléphessen a saját életében. A Visky-interjúkból kiderül, hogy a történet valós alapokon nyugszik, és akár egy dokudráma anyaga is lehetne, a szerző azonban líraibb, szimbolikusabb nyelvet választott a feldolgozáshoz, ami így nemcsak a traumákat, de az elmondhatóság lehetetlenségét is magában hordozza. (És talán éppen ez a nyelv gátolja meg azt is, hogy az előadás a saját konkrét történeti kontextusához képest aktuálisabb, politizálóbb legyen, amit a jelen valóságunk indokolna, és amit az előadás meglehetősen naturalisztikus színházi plakátja – rajta egy csipesszel felhasított véres nyelv – is előrevetít.)

A szöveg általános témája tehát – ahogy arra az identitásjáték műfajmeghatározás is rámutat – az énkeresés. A főszereplő Bernadett valójában Griguca Irén, emberi kapcsolatai felszínesek, átmenetiek, egyetlen barátja van csupán, a szintén árva Csipesz. Anyja lemondott róla, az örökbefogadója (hol Klári néni, hol édesanyám) az intézetből néha kiviszi egy kis időre, majd visszaviszi, végül végleg magára hagyja, mert másik országba költözik. Bernadett jövevény, idegen, árva, csakis Csipeszre támaszkodhat, arra a különös figurára, aki lehet a belső hang, esetleg az állandó beszédtilalom, a hallgatáskényszer vagy egy közös feltalált nyelv jelképes figurája is.

Bár a dráma eredetileg két színészre épül, a Janus Egyetemi Színház előadása négyszereplős. Az egyformára (farmer, fehér felső) öltöztetett színészek, azaz Somogyi Bianka, Popa Máté, Gácsik Dénes Frigyes és Farkas B. Szabina felváltva viszik a szólamokat, és olyan szereplőket is megjelenítenek, akikről a szövegben csak szó esik, de fizikailag nincsenek jelen. Így a jelenetezés, az interakció megtöri az alapvetően monologikus jelleget. Bár (jól követhető módon) Bernadettet Somogyi Bianka, Csipeszt pedig Gácsik Dénes Frigyes szólaltatja meg, a néző egy idő után belekeveredik az egymásra ruházott identitásokba és a gyakran párhuzamosan beszélő hangokba, ami talán direkt alakul így. A nyelvekre biggyesztett csipeszek jelképezte elhallgattatási szándék kudarcot vall, újabb és újabb történetek, helyzetek, lelkiállapotok és szituációk halmozódnak egymásra.

A dráma történetmesélése töredékes, epizódszerű, vagyis az egyes jelenetek nem állnak össze koherens és lineáris narratívává. A szöveg stilizált, költői, ami némileg akadályozza a cselekményességet és az eseménysor követését, így a darabot játszani sem lehet egyszerű, hiszen kevés a történés és nagyon sok a dikció. Főleg hosszú, bonyolult monológokkal van dolgunk, amiket a rendező dialógusokká, jelenetekké alakít, így az előadás mozgalmasabbá válik. Ugyanakkor a szöveg széttartása és szimbolikája nem hagyományos színészi játékot követel, miközben a textus nagyon is fontos, hiszen Visky drámája alapvetően szövegszínházi darab. Nagy Henrik rendezésében a játszók fizikai színházi eszközökkel, hangjátékkal, zenével, jelképes gesztusokkal erősítenek rá a mondanivalóra és emelik ki a fontos fordulópontokat, gondolatokat, mondatokat. Az előadás láthatóan alaposan megdolgoztatja őket mentálisan, lelkileg és testileg is, sűrű a jelrendszer, a koncepció igyekszik minél átélhetőbbé tenni a sokszor meglehetősen elvont és szimbolikus szöveget. Az egymást váltó helyzetek, a felbukkanó emlékek és a váltakozó, változó identitások effektekkel, mozgással, vizuális utalásokkal való kombinálása néhol kicsit sok, talán több mindent rá lehetne bízni az egyszerű szövegmondásra.

A cím alapján azt feltételeznénk, hogy az előadás a tizedik jelenetet, vagyis a Tiramisu Caféban történteket helyezi a középpontjába. Itt kezdődik Bernadett felnőtt élete, kialakul a saját társasága, mely közösség tagjai (Brék, Ada, Fláj, Meleg) épp olyan identitáskeresők, mint ő maga. Ennek ellenére a Tiramisu-jeleneteknek nincs különösebben kiemelt szerepe, sokkal hatásosabbak Bernadett és Csipesz párbeszédei „csipesznyelven”, valamint Bernadett saját idegenségét, kitaszítottságát értelmező megszólalásai is. Somogyi Bianka játéka koncentrált, erőteljes, Gácsik Dénes Frigyes rendkívül dinamikus, mindketten a karakterük, vagyis Bernadett és Csipesz gyermeki énjét kapják el leginkább. Popa Máté és Farkas B. Szabina intenzív jelenetei jól ellenpontozzák a lírai és olykor didaktikus részeket.

Az előadás egyik legérdekesebb komponense a folyamatosan épülő díszlet (Gnándt Ferenc munkája). A színészek játék közben fehér lemezekből valamiféle lakhelyet fabrikálnak, amely néha busz, máskor kávézó, de mindenképpen egy hely, ahol az ember megpróbálhat otthon lenni. Ez az építkezés párhuzamba állítható Bernadett önfeltáró munkájával, amely során önmagát az általa (és mások által) elmesélt történetekből rakja össze. Közös munka ez, együttműködéssel készül el végül, ahogy az emberi múltat, az emlékeket is a közösen elmesélt történetek teremtik meg. A megbocsátás is megtörténik végül, Bernadett anyja eltűnik a Soha országában, de a legfontosabb tapasztalat örök érvényű: „magad is jövevény, idegen és árva vagy, és az is maradsz az idők végezetéig”.

2026. 01. 22. 

A cikk forrása:

https://www.jelenkor.net/visszhang/4034/fordits-hatat-bernadett?fbclid=IwY2xjawPfHzlleHRuA2FlbQIxMQBzcnRjBmFwcF9pZBAyMjIwMzkxNzg4MjAwODkyAAEePcY57ntWFC5JrDtf9pi5kmgH8JeZcRbF8xcM2TNfXfk8XvCajWwhOgItgpo_aem_Ja-9efZ9u4Mg_fmB1qPyzw