A Schroffenstein család bemutatójára készülve Dohy Balázzsal beszélgettem, aki először rendez a JESZ-ben. 
Miért esett a választás erre a Kleist drámára?
A darabot régóta ismerem, az SZFE rendező osztályába való felvételire készülve olvastam először, ahol a másodrostára írtam hozzá rendezői koncepciót. Nem jutottam tovább vele. Később láttam az Ódry Színpadon Tarnóczi Jakab rendezésében, ami elég nagyot szólt, remek előadás volt. Úgyhogy nagy a nyomás. Nehéz darab, rendkívül szövevényes történetet kell elmesélni, miközben a szöveg tele van őrülettel, erőszakkal, költészettel.
Könnyen ment a szereposztás?
Sok szereplős darabról van szó, ezt kellett nyolc színészre kiosztani. Viszont maga a darab is sugallja a szerepösszevonások bizonyos logikáját, így mindkét családban az apát és az anyát ugyanaz a színész játssza. Ez nagyon nagy feladat György Zolinak és Hollósi Orsinak, mert gyakorlatilag osztott aggyal kell jelen lenniük, dupla főszerepet játszanak. Ugyanakkor próbáltuk egyenletesen elosztani a feladatokat, hogy mindenkinek jusson jó szerep. A JESZ sajátossága, hogy eltérő tapasztalattal, színházi háttérrel érkeznek a színészek. Ezt integrálni, megfelelő próbatempót fogni komoly feladvány. . Nagy Henriket még a Színműről ismerem, de ott nem tudtunk együtt dolgozni, úgyhogy külön örültem a kollaboráció lehetőségének. Somogyi Biával egy JESZ-es workshopon találkoztunk már, Popa Mátét, Farkas B. Szabinát és Szabó Márkot most ismertem meg, ők stabil JESZ-esek. Fazekas Janinak ez az első próbafolyamata, bekerült a mélyvízbe, hősiesen állja a sarat. Major Ági a JESZ-ben általában színész, nálunk most segédrendező. Nagy tanulság a számomra, hogy a színpadon csak akkor uralkodhat el a káosz, ha a próbán nagy a rend és a koncentráció, Ági ehhez elengedhetetlen. Madarász Peti elektronikus zeneszerző a PTE-MK-ról csatlakozott hozzánk, zenét szerez, effektezik, a színpadkép része.
 
Mondanál néhány szót a drámáról? Az alap egy Rómeó és Júlia sztori (két ellenséges család sarja egymásba szeret), de mi fűszerezi ezt, mitől különleges ez a családi történet?
Kleist picit vadabb, szabálytalanabb, türelmetlenebb, jól odavágja a dolgokat. Bár a történet elég sötét, van benne valami szemtelen, dühös humor, amivel nézi a szerelmet, a halált, a gyűlöletet, az emberi kisstílűség változatos megjelenési formáit. A két rokon család kvázi tükörképe egymásnak, egyszerre vannak nagyon közel és nagyon távol egymástól. A kép már-már komikusan szimmetrikus: az egyik oldalon van egy megfontolt anya, aki szeretne jobban mögéje látni a dolgoknak, több bizalommal van a másik család iránt, és mellette van egy gyanakvó apa. A másik ágon az apa a megfontoltabb és az anya forrófejű. A konfliktus eredője egy örökösödési szerződés, melynek értelmében ha az egyik ág utód nélkül marad, a másik ág lesz az örökös. Mivel mindkét oldalon hullanak a gyerekek, a gyász és a paranoia keverékéből folyamatosan csírázik a gyűlölet. Közben mintha még a ráció is a háború mellett szólna: mivel a másik család úgyis támadni fog, ezért érdemes megelőző csapással elébe menni az eseményeknek, így szól a logika.
A veszteségek oka valójában annyira banális, hogy nem képes kielégíteni a mindent megmagyarázó, grandiózus történetek iránt fogékony agyunkat. Értelmetlen tragédiákat annyira fájdalmas magyarázat nélkül elfogadni, hogy még akkor is inkább ragaszkodunk a mítoszokhoz, a jól bevált démonokhoz és angyalokhoz, amikor az élet beleveri az orrunkat a valóságba. A kétkedőket, töprengőket bedarálja az úthenger. Mindenki kombinál, csak úgy röpköd a sok mendemonda és elferdült hír. Bizonyos karakterek próbálják ezt megfékezni, míg mások csak az olajat öntik a tűzre. Komikus és sokatmondó, hogy a kialakult paranoid állapot letéteményesei, a hatalomban lévő generáció egyfolytában a fiatalok érdekeire hivatkozva tartja fenn a status quo-t. Miközben teljesen elvesznek a politikában, az elméleti harcokban, a gyerekeket tökéletesen elhanyagolják. “Érted pusztítok” - mondják annak a fiatal generációnak, amit még csak meg se látnak igazán. A gyerekek közben szép csendben felcseperednek, és a hormonjaik parancsát követve babázás helyett hegyekben találkozgatnak egymással, hogy átessenek az első szerelem tűzkeresztségén. Ennek ellenére a fiatalok távolról sem érintetlenek: bár ki akarnak maradni a szüleik acsarkodásából, rengeteg energiát felemészt az örökölt bizalmatlanság felülírása. Az anyatejjel szívják magukba a toxikus mintázatokat.
Mi az, ami ma is aktuálissá teszi ezt a darabot?
A Schroffenstein család egyrészt példázat a gyűlöletről, fake news-ról és arról, hogy  megfelelő körülmények között milyen nagyszerű hatékonysággal tesszük tönkre a saját jövőnket. Adott a “mi és ők” rendszere, a sérelempolitikából fakadó bizalmatlanság, van két véleménybuborék, amit lehetetlen kipukkasztani. Dőljünk hátra, nézzük a műsort, és élvezzük az apokalipszist. A hülyeségből fakadó kipusztulásnak igenis van esztétikai minősége. 
Számodra mi ebben a feladatban az új kihívás?
Az eddigi munkáimban kortárs, nem klasszikus dramaturgiájú szövegekkel foglalkoztam (Esterházy Péter, Wolfgang Lotz, Annie Baker). Attól függetlenül, hogy Kleist klasszikus, ez a szöveg igazából egy fura fiatalember dühös munkája. A szöveg szabálytalansága vonzó volt a számomra, nem próbáltam kiegyenesíteni a göcsörtöket. Azt hiszem, ez a próbafolyamat volt az eddigi legfelszabadultabb  munkám. Büszke vagyok arra a bátorságra, ahogy az egész csapat próbált, ez számomra a végeredménytől függetlenül már sikerélmény. 
Radnai Éva, Pécs, 2022. 10. 28.