JESZ20

Nyomtatóbarát változatPDF változat

 

 

 

Részletek a JESZ20 című jubileumi kiadványból

 

 

„Diákszínház, amatőr színház, alternatív színház, kísérleti színház – egyetemi színház. Az utat keressük, a formát, a szervezetet, az adekvát előadásokat, a megfelelő társulati életet, a mozgást, a művészi hitet és erőt, az értékeket, ami egyetemi színházzá tesz bennünket. Színesek akarunk lenni, frissek, újat akarók, akiknek életformája a változás, de szeretnénk megteremteni az állandóság fogódzóit is, hogy fölismerhetők legyünk, összetéveszthetetlenek. Janus Egyetemi Színház.”

Mikuli János

 

„A JESZ repertoárja a kezdetektől fogva tartalmazta a drámatörténet hazai vagy külföldi klasszikus darabjai mellett a huszadik század – nemritkán avantgárd ihletésű – szerzőinek (Tzarától, Brechttől kezdve Kassák Lajoson, Örkény Istvánon át Alfred Jarryig, Beckettig, Cocteau-ig terjedően) műveit, s kortárs élő szerzőkét, például Peter Handke, Parti Nagy Lajos vagy Darvasi László szövegeit, s ez ma sincs másképp. Ezek közül (…) jó néhányat láttam, sőt néha írtam is róluk, méltatva értékeiket: a Shakespeare vérbő vígjátékától, a Lóvá tett lovagoktól kezdve Molière Tartuffe-jén, az Antigonén, Büchner Leonce és Lenáján át a Csongor és Tündéig, Gombrowicz Yvonne...-jáig vagy a Witkiewicz-kísérletig. Csak remélni tudom, hogy az olvasó, aki a kezdetektől vagy legalább néhány esztendő óta követi a JESZ működését és kézbe veszi majd a színház húszéves jubileumára készült kötetet, felidézi magában a saját emlékeit.”

Ágoston Zoltán

 

„E kis (J)esszé erőst szubjektív fejtegetéseit azzal zárom, hogy szívrepesve várom a Janus Egyetemi Színház sikeres új műsorait, a megszokott színes-színvonalas előadások újabb sorát, hogy ha velük nem is hivatottak megoldani a 21. századi magyar és európai társadalom minden problémáját, de a maguk művészi eszközeivel lássák és láttassák a hatalom és egyén konfliktusait, az ember-ember közti viszonyok gazdag sokszínűségét.”

Rozs András

 A régi  weboldal megtekintése