

Továbbra is műsoron:
Szakadék
- nyomozati szembesítés egy részben -
A két harmincas éveiben járó pár izgalmas, humorral teli, de ugyanakkor komoly társadalmi problémákat felvető története a mai Magyarországon.
Rendező: Funk Iván
Játsszák: Farkas B. Szabina, Hollósi Orsolya, Szabó Márk József, Várnagy Kinga, Zakariás Máté
A bemutatót 2018 májusában láthatta a közönség.
A tékozló fiú
A reformáció 500 éves évfordulójának apropóján született darab eddig 23 előadást ért meg. Ismeretlen szerző XVIII. századi protestáns iskoladrámája és más szövegek mellett a társulat tagjainak személyes reflexiói hangzanak el, hogy körbejárjuk a hit, a hitetlenség és a bűnbánat témakörét.
Rendező: Tóth András Ernő
Játsszák: Popa Máté, Mészáros Dávid, Pásztó Renáta, Inhof László, Háber Krisztián, Mekis Flóra, Somogyi Bianka, Major Ágnes, Kopa Marcell, Benkó Luca, Jóna Lilla, Tál Achilles, Szabó Márk József
A bemutatót 2018 márciusában tartottuk.
A kávéház
Goldoni vígjátékai több mint háromszáz éve mindig rólunk és nekünk szólnak.
Játsszák: Tóth András Ernő, Ágoston Gáspár, Inhof László, Hollósi Orsolya, Szabó Márk József, Baradlay Viktor, Vlasits Barbara, Somogyi Bianka, Popa Máté, Gácsik Dénes Frigyes
Látvány: Kuti Letícia. Zene: Etlinger Mihály, Jankó Mátyás
Az előadást Zakariás Máté állította színpadra, a bemutatót 2018. szeptember 10-én láthatta a közönség.
Puszibolt
- vizsgaelőadás Cserna-Szabó András novellái alapján -
Hogy boldogok e errefelé az emberek? Teszi fel a kérdést egy ismeretlen narrátor, egy ismeretlen városról. Egy városról, ahol 27 szobor áll, a kocsmát Zöld Törölközőnek nevezik, a vendéglőt Mannának, van piac, és szabadalmi hivatal is. No meg egy Puszibolt. Mert mi más mozgathatna egy feltételezett helység lakóit, mint a boldogság, amely néhol akkora, hogy szinte szétrobban az emberben, néhol pedig elviselhetetlen a hiánya. Ezen tökéletesen ismeretlen város lakóit kívánjuk megeleveníteni, a JESZ legújabb játszóival.
Az új egyetemista csapat bemutatkozó produkcióját Zakariás Máté rendezte. Játsszák: Popa Máté, Somogyi Bianka, Gácsik Dénes Frigyes, Major Ágnes, Benkó Luca, Sétáló Imola, Nagy Máté, Hegedüs Péter, Kőhalmi Kamilla, Ötvös Zoltán, Sarus Tamás, Bék Zsófia, Solymosi Dominik
A bemutató előadás 2019. január 25-én volt.
Fától fáig
A Hágen Mozgásműhellyel koprodukcióban készült táncszínházi előadás, melynek Kányádi Sándor verse adja a gerincét. Sérelmek, félelmek és feloldódások, kapcsolódások és elválások, fény és árnyék, látható vagy csak érezhető valóság.
Rendező: Hágen Zsuzsa
Játsszák: Kopa Marcell, Hágen Zsuzsa, Horváth Réka. Látvány: Herczig Zsófia
A bemutató előadás 2018. december 17-én volt.
Sok hűhó semmiért
Shakespeare vígjátéka, ha végiggondoljuk a benne rejlő konfliktusokat, nem is biztos, hogy vígjáték. A véletlen, a meggondolatlanság, a pillanat forgat bennünket jó vagy rossz irányba? Shakespeare-rel játszunk: mi van, ha másként fordul a történet?
A darabot Tóth András Ernő rendezésében láthatjuk, aki Keresztesi Józseffel karöltve dolgozta át Shakespeare művét. A JESZ társulata erre az előadásra több új taggal is bővült.
Játsszák: László Csaba, Ágoston Gáspár, Arató Ármin, Balog Zita, Zakariás Máté, Hollósi Orsolya, Inhof László, Mikuli János, Vlasits Barbara, Pásztó Renáta, Gácsik Dénes Frigyes, Popa Máté, Mészáros Dávid, Somogyi Bianka
Látvány: Győri Bianka és Herczig Zsófia. Dalok: Balog Zita
A bemutatót 2019. május 25-én tartottuk.
Philoktétész
Mire építjük a történelmünket? És milyen emberi sorsok húzódnak meg a legnagyobb történelmi események árnyékában? A klasszikus szöveg ezeket a kérdéseket veti föl. Szophoklész drámáját modern környezetbe helyezve láthatjuk a színpadon Zakariás Máté rendezésében.
A házibemutatót 2019. június 9-én tartottuk.
Játsszák: György Zoltán Dávid, Szabó Márk József, Gácsik Dénes Frigyes, Popa Máté Látvány: Kuti Letícia
Az idegen
Zakariás Máté monodrámája Camus regénye alapján, Ádám Péter és Kiss Kornélia új fordítása nyomán. Az SZFE produkciója.
Új bemutatók:
Kezembe temetem forró arcomat
-pillanatok száz évvel ez előttről-
Száz évvel ez előtt, a nagy háború utáni béke mindent megváltoztatott. Mi történt velünk? Sorsokat, életeket, szenvedélyeket, örömöket és tragédiákat idézünk korabeli naplók, visszaemlékezések, levelek, hirdetések, tudósítások, értesítők, kalendáriumok, és nóták segítségével.
Összeállította és rendezi: Mikuli János, a bemutatót 2020 januárjára tervezzük.
Biztonsági sáv
A drámapedagógiai foglalkozáshoz kötődő előadás beszélgetésekből, improvizációkból jön létre és a nagykamaszok, a 15-19 éves fiatalok problémáit eleveníteni meg. A kapcsolat a szülőkkel, a tanárokkal és a kortársakkal ebben a korban nem könnyű, csak a kérdések sokasodnak: mi a jó és a rossz? kit kövessek? szükség van-e társakra, példákra? hogy döntsem el, hogy merre menjek?
Az előadást Funk Iván rendezi, a bemutatót 2020 februárjában tartjuk.
Werther – szerelmes nyelvtöredék
Az esztétika alapkérdése: lehet-e beszélni és, ha igen, hogyan a szépségről? A szépség iránti vágyunk állandó, de az ízlés mégis mindenkinek sajátja. Ugyanazt érezzük, de másról, máskor, más intenzitással, ráadásul a nyelv meglehetősen intim módon zárja el és őrzi belső titkainkat, sokszor önmagunk elől is
A mára legendás francia filozófus, esszéíró Roland Barthes 1977-ben kiadott híres szövege, a szerelemnyelv töredékei megkísérli a szerelmes érzések feltérképezését, leírását. Ahol az esszéíró elakad, mert elérte saját "tudománya" határait, átadja a terepet az irodalomnak, hátha a művészet képes még beljebb hatolni az emberi lélek útvesztőiben. Barthes ismert szerzők ismert szövegeit hívja segítségül, közülük is kiemelkedik Goethe regénye, a Werther!
Rendezi Tóth András Ernő, a bemutatót 2020 májusában láthatja a közönség.
"Frissek"
Friss diplomás rendezők a JESZ-ben,
Első vendég: Tárnoki Márk, SZFE.