A tanévkezdő egy hetes táborban 10-13 emberrel az első három napban mozgásos, ön- és társismereti tréninggyakorlatokat végeztünk. Ez nagyon jó alapozás volt, a csapat tagjai jobban megismerték egymást (azok is, akik korábban játszottak együtt valamelyik produkcióban), mélyebb kapcsolódások alakultak ki. Ezután következett a témakeresés fázisa, ami úgy zajlott, hogy felírtam három kérdést egy nagy csomagolópapírra. Ezeket direkt nyersen szoktam megfogalmazni, kissé provokatívan, hogy azt érezzék, nem megfelelni kell, tényleg az a fontos, mit gondolnak, mit éreznek. Miért szar a világ? / Miért érdemes élni? / Hogy lehetne megváltoztatni azt, ami megváltoztathatatlannak látszik? Kaptak egy órát, hogy felírjanak bármit, ami eszükbe jut, filmeket, verseket is, majd egymásra gondolatira is reagáltak. Következő lépésben ezt az asszociációs mezőt szűkítettük le, majd párosával választottak egy-egy témaelemet, és ezen kezdtek el dolgozni. Az volt a feladat, hogy jelenteket hozzanak létre performatív jelleggel. Az volt az instrukció, hogy nem a néző a fontos, hanem hogy ők hogy tudják minél jobban átélni és érzelemgazdagabban kifejezni a választott témát. Amikor elkezdődött a tanév, hétről hétre azon dolgozunk, hogy ezeket a jeleneteket megpróbáljuk lefejteni a valóság szintjére. Lassanként megtaláltuk a kiindulópontokat, aztán ennek a sokszínű, széttartó jelenetsornak kerestünk egy kerettörténetet, összefűztük úgy, hogy belehelyeztük egy szituációba. Ez egy hosszabb, közösen agyalós folyamat volt, sok zsákutcával. Decemberre nagyjából megvolt az alaphelyzet: egy eldugott, erdős helyen elvonulásra gyűlnek össze fiatalok, viszont ott nem kompetens „szakemberek” vezetnek meditációt, és ebből elég nagy káosz alakul ki. Kiderül, hogy az ide érkezők közül mindenkinek van valami titka, egy mélyen gyökerező konfliktusa valakivel, aki szintén jelen van. Ennek az elvonulásnak az eredeti célja a megtisztulás, így értelemszerűen tiltott lenne minden tudatmódosító szer használata, de közben kiderül, hogy az előkerülő gyógytea nem biztos, hogy valóban az, a víznek fura íze van, lehet, hogy még kokain is előkerül, de szándékunk szerint eldönthetetlen, hogy valójában mi történik és miért. A szerhasználattal kapcsolatban a legfontosabb kérdésfeltevés az, hogy aki azzal él, mit akar vele elkerülni, mi elől menekül? Ugyanilyen menekülés lehet az ezotéria világához való ragaszkodás, és felvillantjuk annak a veszélyeit is, hogy aki pl. illetéktelenül nyúl a tibeti misztériumokhoz, megfelelő ismeretek nélkül - főleg, ha nyugati ember, akkor komoly veszélye lehet a transzcendens erők megidézésnek. Megjelenítjük, hogy a meditációban megtörténik valami, de nem egyértelmű, hogy ezek látomások, vagy tényleg az elvonulók megidéznek haragvó isteneket és megjelennek démonok. Szándékunk szerint a külső szemlélőnek ez nem is fontos, csak a szereplőknek. Arra próbáltunk rámutatni, hogy ezen a „zűrzavaros éjszakán” mindenki találkozik önmaga árnyékával, egy olyan belső tartalommal, amivel szembe kell néznie (egy titokkal, egy régóta halogatott döntéssel). A résztvevők végigszenvedik a pokoli éjszakát, de másnap úgy ébrednek, hogy mindnki tudja, mit kell tennie, vagy legalábbis képes megtenni az első lépést egy új irányban. Az én felvetésem az volt, hogy bár nagyon nehéz és fájdalmas szembenézni belső konfliktusokkal, és könnyebb azt valami pozitívra „cserélni”, gyorsan átlendülni rajta, de hosszabb távon megéri, ha van egy nehéz éjszakánk vagy akár egy nehéz évünk, mert utána, ha van egy revelációnk, könnyebb lesz élni.

Bár az előadásra való készülés természetszerűen hoz létre feszültségeket, ez a csapat nagyon sok időt és energiát fektetett a munkafolyamatba. Januárban volt egy igazán inspiráló két hetünk, amikor elkapott minket a flow, és a fiatalok szó szerint is sok mindent beletettek abba a látványos térbe is, aminek én csak a kereteit határoztam meg. Van még egy hetünk a bemutatóig, elég idő, hogy közösen csiszolgassuk a produkciót.

Radnai Éva

Pécs, 2025. március 14.