Orsival legutóbb 2020-ban beszélgettünk a JESZ 25. évfordulójának apropóján, de azóta is sok izgalmas munka fűződik a nevéhez. Ebben az évadban két világirodalmi klasszikus főbb szerepeiben láthatja a közönség (Puskin: Anyegin és Ibsen: Nóra)

- JESZ-es pályafutásod több jelentős szereppel gyarapodott az utóbbi években. Mesélnél ezekről egy kicsit?

- Mindegyik érdekes feladat és nagy kihívás volt. Mind az öt előadást más fiatal rendező rendezte, máshonnan érkeztek, különböző szemlélettel.

Az arab éjszaka (rendező: Tárnoki Márk, bemutató: 2020. okt.) jelentette eddigi pályámon a legnagyobb kihívást, ami a szöveget illeti. Az egész darab olyan, mint egy zenemű, ahol mindegyik hangszernek megvan a maga szólama, és tűpontosnak kell lenni a belépésekkel, hogy összeálljon az egész.

A vak király (rendező: Varsányi Péter, bemutató: 2021. dec.) a népmese világából merített, ami alapvetően nem áll olyan közel hozzám, viszont nagyon berántott. Ebben a beavató színházi előadásban egy ponton megállítottuk a történetet, bevontuk a nézőket, akik ötleteltek, és nekem Popa Mátéval együtt át kellett váltani egyfajta játékvezetői szerepbe. Számomra ez extra kihívás volt. Jobban szeretek a színpadon egy szerep bőrébe bújva belülről játszani, ez a fajta váltás nem volt olyan könnyű.

A Schroffenstein család (rendező: Dohy Balázs, bemutató 2022. nov.) egy giga darab, hosszú és nehéz szöveggel, amelyben György Zolival két ellentétes karakterű házaspárt kellett alakítanunk. Ez nagyon izgalmas volt, gyakorlatilag dupla főszerep mindkettőnknek.

Utána jött az Anyegin (rendező: Katerina Quisova, bemutató 2023. dec.), ami abból a szempontból teljes ellentéte a Schroffensteinnek, hogy abszolút nem szövegközpontú. Egy realizmustól teljesen elrugaszkodott, absztrakt színházi formanyelv, ahol nem a szövegen, hanem más kifejezőeszközökön volt a hangsúly.

A most bemutatott Ibsen drámában Nóra szerepe azért nagy falat, mert az első perctől az utolsóig színen vagyok, és a néző végig figyelemmel követi, ami Nórával történik, nagyon koncentrált játékot igényel. A próbafolyamat során nem a legkézenfekvőbb megoldásokat kerestük, hanem azt, ami a sorok mögött lehet, próbáltunk megtalálni a szereplők belső mozgatórugóit.

-Nóra esetében mi ez a belső mozgatórugó?

- Nóra hosszú évek óta él folyamatos aggódásban, és a történetnek azon a pontján, ahol megismerjük, egyfajta eufóriában van, mert úgy tűnik, végre megszabadulhat a nyomasztó titoktól. Ugyanakkor egyre nagyobb rajta a nyomás. Egyszerre fél, mi fog történni, és reménykedik, hogy hamarosan minden megoldódik. Az én felfogásomban Nóra egy felnövekvéstörténet. Egyszer csak eljut egy olyan pontra, ahonnan rálát az életére, és szembesül azzal, hogy ami eddig működött, tovább nem tartható, és változnia kell. Elkezd felelősséget vállalni a jó és rossz döntéseiért, egyre önazonosabbá válik. Azt hiszem, ez a helyzet mindenkinek ismerős lehet, mert ahogy felnőtté válunk, folyamatosan tanulni kell, és fel kell vállalni a döntéseink következményeit. Az emberi kapcsolatokban meg kell találni az egyensúlyt a család, a gyerek érdeke és a saját igények, szükségletek között. Kompromisszumok persze mindig kellenek, de meg kell húzni az egészséges határt. A darab kapcsán engem leginkább az a kérdés foglalkoztatott, hogy miért van szüksége valakinek a manipulálására, mi az, ami miatt nem tud nyíltan kommunikálni. Ott, ahol nem lehet mindent kimondani, főleg ilyen hosszú időn keresztül, ott valami nem működik… Nóra fest egy képet magának a férjéről, de ez igencsak távol áll a valóságtól. Előfordul, hogy gondolunk valamit, aztán egy ponton azt alaposan át kell értékelni, át kell tudnunk rendezni a dolgokat a fejünkben.

 - Mennyire formálták az általad eljátszott szerepeket a partnereid?

Azt hiszem, én alapvetően partnerközpontú vagyok, legalábbis a bohócdoktor munkában erre nevelődtem, mert ott alapvetően kettősökben, improvizációkkal dolgozunk, és alapszabály, hogy amit a partneredtől kapsz, az értékes, abból tudsz dolgozni. Azt hiszem, ezt a szemléletet minden színpadi szituációban próbálom érvényesíteni, mert amit a játszótársamtól kapok, arra mindig lehet építeni. A Nóra előadásban ez különösen fontos, mert az egész történet arról szól, hogy ez a nő egyre nagyobb bajba kerül, és ezt akkor lehet jól eljátszani, ha folyamatosan a többi szereplőre reagálok. Hiba, ha egyedül akarok valami eljátszani, mert elveszik a mindenre nyitott figyelem és koncentráltság.

 - Az itt felsorolt darabokban az általad játszott karakterek nagyon különböző megjelenésűek voltak. Sokat számít, hogy milyen ruha van rajtad?

- Ezzel kapcsolatban volt egy fura élményem a próbafolyamat alatt. Volt egy olyan próba, ahol cipő nélkül játszottam Nórát, és egyáltalán nem működött. Ő az én fejemben olyan nő, aki otthon is csinos ruhában és magassarkúban van. A Schroffenstein család két női karakteréhez is muszáj volt magassarkút venni. Úgy általában minden színésznek fontos, hogy ha nem is szép karaktert játszik, jól mutasson és jól érezze magát a ruhában. De nem igazán az esztétikai szempont a lényeg, hanem az érzet. Egyszerűen más lesz a testtónus, a testtartás a ruha vagy a cipő miatt.

- Az előző évadban nem csak színészként, hanem rendezőként is új kihívások vártak rád. A francia gimis színjátszó mellett dolgoztál nemzetközi egyetemista csapattal angol nyelven, és egy felnőtt amatőr csapattal is.

- A JESZ-ben nem csak a magyar, hanem a külföldi hallgatóknak is indítottunk szabadon felvehető kurzus keretében csoportot, és összejött egy jó kis csapat, akikkel a tanév végén tartottunk egy bemutatót. Idén is folytatjuk a munkát, továbbra is Nagy Henrikkel együtt dolgozunk a fiatalokkal. A másik csapat a Waldorf iskola szülői közösségéből alakult. Ott saját élményekből improvizáltunk, az alapján írtam egy szövegkönyvet, és egy küzdelmes próbafolyamot során létrejött egy hatvan perces darab, amit sikerrel mutattunk be. Ezt is szeretnénk folytatni, de idén egy adott szövegből kiindulva.  Jó, hogy mindig vannak újabb feladtok, és én élvezem a színházi munkát minden formában.

Radnai Éva, 2024. október 2.