Keresztesi József írása a Jelenkor online folyóiratban.

A JESZ honlapja egy Hamvas-idézettel világítja meg a cím jelentését: „A turba ősszó. Éppen úgy, mint az üdv. Csak éppen nem az üdv, hanem a kárhozat (…), mert a turbában nem külön valamely rész tört meg, hanem az egész.” Egy másik helyen ugyancsak Hamvas ezt írja: „Turbának hívják a sötét, zűrzavaros, gondterhelt, aggódó, szorongó, kínlódó, iránytalan állapotot, amelyben és amelytől az ember többet szenved, mint az éhségtől vagy a hidegtől. A turba az üdv negatívuma.” A Magyar Katolikus Lexikon szerint a turba a felbérelt tömeg Jézus perében, amely Barrabás kiadatását követeli, illetve kórustétel az énekelt passióban. A latin szó jelentése egyébként csődület, tömeg, sokaság, tolongás, zűrzavar.

A rendező, Tölgyfa Gergely a színház honlapján olvasható interjúban beszél a munkamódszerről: az alapokat az egyhetes tanévkezdő tábor teremtette meg, amelyből aztán a félév során épült fel a darab. A tizenhárom színész a saját kulcsproblémáit járta körül – fiatalkori párkapcsolati traumák, függőségek, szerhasználat –, hogy aztán az így kialakuló különféle jelenetek köré felhúzzák a kerettörténetet. Ez röviden arról szól, hogy a fiatalok elvonulásra gyűlnek össze egy erdei házban, ahol a meditáció során elszabadul a pokol: előkerülnek a tudatmódosítók, felbukkannak a megidézett démonok, és mindenki szembekerül a saját elfojtott félelmeivel. A módszer tehát a közösségi alkotás volt, ahol a rendező feladata jobbára a kibomló ötletek gondozása, az arányok felállítása, a keretek megteremtése. A szimpatikus és nyilvánvalóan kreatív energiákat mozgósító műhelymunka önmagában is izgalmas, az a színpadi érvényesség azonban, amellyel a Turba közönség elé került, egyáltalán nem magától értetődő.

Az előadás ugyanis a maga sajátos kollázsszerkezetével, feszes ritmusával, vágásaival kiszámíthatatlan irányt vesz, és e kiszámíthatatlanság révén valóban létrejön a folyamatos turba. A bevezető rész párkapcsolati zűrzavarokat előrevetítő realista indításával csak még nagyobb kontrasztot teremt az előadás gerincét adó látomássorozat. Ezek a látomások – az erős és váratlan képek, a megrázó vagy meghökkentő látványelemek, a konfliktust vállaló belemenősség – nem valamilyen színpadi szituáció puszta eszközei, nem a szereplők közti viszonyokat illusztrálják vagy „hangosítják ki”, hanem önmagukban érvényes színpadi közlések, egy önálló színházi nyelv mondatai (de legalábbis szintagmái). A néző, meglehet, kábítószerezést, nemi erőszakot és kísértetjárást lát a színpadon, olykor kifejezetten mellbevágó hang- és látványeffektusokkal, ám ennél is sokkal lényegesebb, hogy az előadás a legerősebb pillanataiban nem színházi helyzetekkel, hanem magával a helyzettel, a tapasztalattal igyekszik szembesíteni. A történések ugyanis nem realista módon zajlanak, de nem is stilizálva, hanem azt rekonstruálják, ahogy azt az adott szereplő az adott szituációban belülről – ha tetszik: a trip során – megéli.

És talán nem is az a fontos, hogy az adott helyzet jelen esetben az iránytalan kiszolgáltatottság (mert éppenséggel lehetne szó egészen más, akár a legpozitívabb tapasztalatokról is), hanem az, hogy az előadás során egy színházi nyelvváltás történik, amely a nyitó rész szituatív, pergő párbeszédeiből fordul át egy gyökeresen más közlésmódba. A folyamatosan sorjázó színpadi ötletek láttán, a látomássorozatot követő többütemű lezárást követően a néző azzal szembesülhet, hogy a biztonságos kukucskáló színpad talán nem csupán biztonságos kukucskálásra alkalmas. 

Ennek az előadásnak kulcskérdése a tempó, a hirtelen váltások, snittek egymásutánja. Láttam a bemutatót, majd aztán az április 29-i előadást, és határozottan érezhető volt, hogy a társulat miként húzza feszesebbre a játék menetét. És az is szembetűnő volt, hogy ezt az előadást milyen nagy kedvvel viszik színre – remek alakításokat is látni lehetett, de az ilyenkor szokásos névsorolvasást kihagynám, nemcsak azért, mert tizenhárman játsszák, hanem mert a Turba mindenekelőtt csapatmunka. A színpadi komplexitása és a problémaérzékenysége teszi fontos előadássá.

2025. május. 12.

Eredeti cikk: https://www.jelenkor.net/visszhang/3686/turbulenciak?fbclid=IwY2xjawKROp5leHRuA2FlbQIxMQBicmlkETFINUVuZzJsTE00amRpTlpmAR5MSjfAit6IL3V4hiIM94QgZMw4Fb2wfFQQqtGoBEA_NQkZOtfALifXozq5rg_aem_UXp_evfScclA5BwO_Y0pWA