Ugrás a tartalomra
alapító tag, örökös tag, rendező, színész
Bemutatkozás

A '70-es évek közepén a sárbogárdi Petőfi Színpad tagjaként kerül kapcsolatba a színjátszással. Az amatőr mozgalom nagy korszakában diákszínjátszóként járja be az ország fesztiváljait itthon és külföldön.
1978-ban Pécsre kerül a Tanárképző Főiskolára, ahol ebben az időben szerveződik a Nyitott Színpad. 1980 és 1989 között az országos hírnevet szerzett együttes vezető színésze. Ezt követően a Pécsi Kisszínházban játszik, majd rendezni kezd. 1992-től pedig a színház igazgatója lesz. A város vezetése 1995-ben a Pécsi Kisszínházat és a Ságvári Endre Művelődési Házat összevonja, így létrejön a Pécsi Harmadik Színház, melynek egy évig igazgató helyettese. 1996-ban Tóth András Ernővel megalapítja a Pécsi Tudományegyetemen a Janus Egyetemi Színházat. 2011-ben a JESZ professzionális játszóhelyre költözik a Zsolnay Negyedbe, és a PTE önálló egységévé válik. 

Mikuli János 2012-től 2022-ig a Janus Egyetemi Színház igazgatója. Jelenleg a JESZ rendezője, tanácsadója.

Jelentősebb szerepei

Örkény István: Pisti a vérzivatarban - A félszeg /Nyitott Színpad, 1980/ Örkény István: Kulcskeresők - Bolyongó  /Nyitott Színpad,1983/ Örkény István: Forgatókönyv - Barabás  /Nyitott Színpad, 1884/ Mrozek: Emigránsok - AA   /Nyitott Színpad, 1986/ Örkény István: Forgatókönyv - Marosi  /Pécsi Nemzeti Színház, 1989/ Örkény István Vérrokonok - Bokor Miklós /Pécsi Kisszínház, 1993/Örkény István: Pisti a vérzivatarban - Volentik bácsi /JESZ, 2006/ Stammbuch - Júlia asszony titkos éjszakái – Szentmihályi /Mászáros Péter játékfilmje, 2005/ Euripidész: Íphigeneia Auliszban – Öreg szolga /JESZ, 2010/ Euripidész: Küklopsz – Polüphémosz /JESZ, 2010/ Csehov: Platonov - Bugrov /JESZ, 2012./Petőfi: A helység kalapácsa - Szép Mihály vidéki színi direktor és a helybéli lágyszívű kántor /JESZ, 2014./
Shakespeare: Hamlet - Polóniusz /JESZ, 2015./
Shakespeare: Sok hűhó semmiért  - Antonio /JESZ, 2019./
Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók - 3. gyújtogató (filozófus) /JESZ, 2022./

Jelentősebb rendezései

Spiró György: Káró Király /Pécsi Kisszínház,1990/ Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók  /Pécsi Kisszínház,1991/ Márton László: A tagok szerinti szépség   /Pécsi Kisszínház1994/ Vichta - Mikuli: Rigócsőr király    /Pécsi Harmadik Színház,1995/ Durringer: Reszket a Hold     /Janus Egyetemi Színház, 1996/ Darvasi László: Vizsgálat a rózsák ügyében  /Janus Egyetemi Színház, 1996/ Parti Nagy Lajos: Ibusár     /Janus Egyetemi Színház, 1998/ Venyige Sándor: Nap, árnyék, boszorkány   /Janus Egyetemi Színház, 1999/ Darvasi László: Bolond Helga /Janus Egyetemi Színház, 2000/ Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban   /JESZ, 2003/Karácsony Benő - Venyige Sándor: Napos oldal   /JESZ, 2004/Molière: Tartuffe (JESZ-Pécsi Szabadtéri Játékok, 2005.)Dürrenmatt: A nagy Romulus (JESZ-PSZJ, 2006)Örkény István: Pisti a vérzivatarban (JESZ, 2006)Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél JESZ-PSZJ, (2007)Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (JESZ, 2008)Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (JESZ-PSZJ, 2009)Shakespeare: A makrancos hölgy (JESZ-PSZJ, 2010)Molière: A fösvény (JESZ, 2011)Weöres Sándor: Holdbeli csónakos (JESZ, 2011)Móricz Zsigmond: Úri muri (JESZ-Pécsi Nyári Színház), 2013)Csoóri Sándor: Halálra táncoltatott lány (JESZ, 2013)
Örömöcskék, vétkecskék (népi történetek) (JESZ,2016)
Lorca: Vérnász (JESZ, 2017.)
Kezembe temetem forró arcomat - pillanatok száz évvel ezelőttről (JESZ, 2020.)
Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók (JESZ, 2022.)
Füzes János: A professzor vallomása (JESZ, 2022.)

Belépés éve: