Pécsi Tudományegyetem

Janus Egyetemi Színház

Archívum

Nyomtatóbarát változatPDF változat

 

 

A Janus Egyetemi Színház 1996-os megalakulása óta sok előadást hozott létre. ( http://old.jesz.pte.hu/eloadasok.html ) Sok közülük sikeres volt, sok néző látta és sokszor játszottuk ezeket a produkciókat, de ma már csak az emlékeinkből idézhetjük őket. Ám ma is beszélünk róluk, hivatkozunk rájuk, történeteket kapcsolunk hozzájuk. Legendákat gyártunk. Mesélünk a fiataloknak a régen volt sikerekről, kemény próbaidőszakokról, nagyszerű alakításokról, régi tagokról. Ezek a hivatkozások és történetek fontosak nekünk, mert ezek az előadások tettek bennünket azzá, amik vagyunk. És fontosak lehetnek társulatunk fiataljai számára is, mert mértéket, viszonyítási pontot, miheztartást jelenthetnek. A színház a régi, hajdanvolt előadásait is számon tartja, ha kicsit is komolyan veszi magát. Még az is lehet, hogy mostani nézőinket is érdekelheti ez.

A kezdetektől igyekeztünk rögzíteni, megörökíteni a színházi pillanatainkat. Persze, az itt és most egyszeriségét nem hozhatjuk vissza, nem helyettesítheti a színházi előadást a videó. De felidézhet, emlékeztethet, megmutathatja az egykori megoldásokat, a játszókat, a díszletet, jelmezeket. Talán az atmoszférából is átjöhet valami.

Technikailag lehetségessé vált, hogy elérhetővé tegyük a régi előadásink felvételeit. Ezek az évtizedes felvételek nem biztos, hogy magas minőségűek. Nem megkomponált, szerkesztett színházi közvetítések ezek, hanem dokumentumok. Van közülük amatőr kamerával, ügyetlen mozgásokkal rögzített előadás, de vannak professzionálisabb felvételek is. Nem lehet a teljes színházi élményt számon kérni rajtuk, de képesek felidézni a Janus Egyetemi Színház hajdanvolt előadásait.

A kezdetektől sorban láthatóvá tesszük ezeket:

Vizsgálat a rózsák ügyében (1996.12.02.)

 Ibusár (1998.03.30.)

 Nap, árnyék, boszorkány (1999.03.10)

Yerma (2000. 05. 07.)

Gyász szív (2001.04.30.)

Lóvátett lovagok (2003.02.27.)

A kétfejű fenevad (2003.04.29.)

Én, Kassák Lajos (2004.10.12.)

Napos oldal (2004.12.13.)

  

 A régi  weboldal megtekintése

 

                                                                                                           .

Támogatóink:                                                                              Kapcsolatok:

Képtalálat a következőre: „emberi erőforrások minisztériuma”             Pécsi Nemzeti Színház